Farsangi mulatság

Share

Lelkesen, izgatottan készültünk idén is a farsangi mulatságra. Hétmérföldes csizmáinkat felvéve egészen Vistáig mentünk, ahol a közösségi házban elfért óvodánk apraja-nagyja.

Egy egész napos mulatságot tartottunk, amelyben számos program kapott helyet. Az ügyességi játékok mellett beszélgethettünk egy jósnővel, aki feltárta előttünk a csodaszép jövőt, viccautomata sarkunkban jókat nevethettünk együtt, kvíz játékunkban pedig szórakoztatóbbnál-szórakoztatóbb dolgokra derült fény. A bábszínház sarokban a legkisebbekkel közösen énekeltünk, zenéltünk és meséltünk, de a színpadon levő farsangi kellékek is nagyon népszerűnek bizonyultak.

A farsangi multságnak elmaradhatatlan része a jelmezek bemutatása. Külön öröm volt számunkra, hogy a szülők és a gyerekek ennyire komolyan vették a felkészülést, hiszen nagyon kreatív és izgalmas jelmezeket öltöttek magukra, amelyeket egy rövid produkcióban mutattak be a nagyérdeműnek.

Ha már az elmaradhatatlannál tartunk, akkor meg kell említenünk a kiszebáb elégetését is, amelynek hagyományát idén is tovább éltettük, illetve a farsangi fánk elfogyasztását, a tombolázást, a közös éneklést és körjátékozást.

A nap végén egy könnyed sétát tettünk a faluban, majd mosollyal az arcunkon indultunk haza. Nagyon tartalmas napot tölthettünk együtt, amelyben számos élménnyel gazdagottunk, jókat beszélgettünk és nevettünk együtt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .