Óvodai beiratkozás

Share

Tisztelt szülői közösség! A tanügyminisztérium kedden konkrét részleteket közölt az óvodába iratkozás menetéről. Az újrairatkozàsok periódusa: május 25- június 5. Ezáltal a szülők megerősítik döntésüket abban, hogy a gyermek az intézményben folytatja a tanulást. Kifejtették, hogy minden 5 éves gyereknek be kell kerülnie az oktatási rendszerbe, mivel ez a korosztály már a kötelező oktatás része. […]

Madarak és Fák Napja

Share

Ezen a héten a Madarak és Fák Napjára illetve az Apák Napjára fektettük a hangsúlyt. Tevékenységeinkben sok olyan mondókát, éneket, mesét hallhattunk, amelyekből kiderült, hogy például milyen a madarak csicsergése, hogyan néznek a ki madarak, milyen madarakat ismerünk, de azt is megtudtuk, hogy hogyan ültethetünk fát és ez miért fontos.  Kézimunkánkban egy olyan kézműves tevékenységet […]

Anyák napja

Share

Hetünket az Anyák Napja határozta meg. Verseinket, mondókáinkat is e téma köré szerveztük és igyekeztünk olyan mondókát tanulni, amelyet aztán ügyesen elmondhatunk édesanyánknak. Beszélgettünk arról, hogy mivel tudunk segíteni anyának és megállapítottuk, hogy azzal, hogy ha sok puszit adunk neki, ha elpakoljuk a játékainkat, ha sokszor megöleljük, vagy éppenséggel segítünk neki virágokat öntözni. Anyák napja alkalmából […]

Janikovszky Éva-Felelj szépen, ha kérdeznek

Share

A Mikós Mesék keretein belül pedagógusaink most Janikovszky Éva zseniális művét jelenítették meg. A családi mese kitűnően szemlélteti, hogy milyen fontos jól kérdezni és jól válaszolni is. Virtuális találkozóinkban a mondókák, énekek mellett is nagyon hangsúlyos a beszélgetés, így az is, hogy megtanuljunk szépen kérdezni és szépen felelni a kérdésekre. Kiemelten figyelünk arra, hogy mindenkit […]

Árnyjáték – táplálkozzunk egészségesen!

Share

Ebben az időszakban is nagyon fontos az egészséges táplálkozás, amelyet ezen a héten egy különleges módon közvetítettünk a gyerekeknek. Erika óvó  ugyanis árnyjátékkal lepte meg a gyerekeket. A mese egy Gergő nevű kisfiúról szól, aki sok édességet eszik, azonban soha nem mos fogat. A gyerekekkel beszélgettünk arról, hogy milyen ételekben van sok vitamin manó, és […]

A Föld Napja

Share

Hetünket a Föld Napja köré szerveztük. Tevékenységeinkben beszélgettünk arról, hogy hogyan védhetjük meg a Földünket, hogy néz ki a Föld, milyen színeket láthatunk a Földgömbön. Nagy hangsúlyt fektettünk a természetvédelemre, így meséinkből azt a tanulságot szűrtük le, hogy a szemetet soha nem szabad a földre dobni, mert azzal ártunk neki. Kézimunkánkban alkalmunk volt egy különleges […]

Bolondos április

Share

Összegyűjtöttük egy csokorba az épp aktuális verseket, fogadjátok szeretettel drága óvodásaink hangját. mosolyát, alkotásait. A versek csodákra képesek, ahogyan április, a legszeszélyesebb hónapunk is. Rügyet fakaszt, virágot nevel, madarakat szólaltat meg. Figyeljétek a madárhangokat, ahogyan mi is figyeltük őket, hogy rájöhessünk milyen madarak énekeit hallhattuk.

Ment a szappan

Share

Ezen a héten, a Mikós Mesék keretében, Varga Katalin Ment a szappan című meséjét hoztuk el a gyerekeknek. Erika óvó és családja előadásában igazán kedves, szerethető videó készült el.  Ahogyan a szappan vándorútján mindent megtisztít, úgy kell most nekünk is odafigyelnünk a tisztálkodásra. A gyerekekkel beszélgettünk arról, hogy miért fontos a kézmosás és a megfelelő […]

Tavaszi megújulás

Share

Ezen a héten lelkesen belevetettük magunkat a tavaszi megújulásba, mert bizony már nagyon vártuk, hogy a jó meleg napsütésben szaladgáljunk, játszunk az udvaron. Beszélgettünk arról, hogy ilyenkor a természetben milyen változások mennek végbe: a virágok elkezdenek kibújni, a fák rügyeznek, egyre többször kisüt a napocska, melegebb lesz. De mindemellett az esős, néha szeles időjárás is hozzátartozik […]