Magyarországon, Kisvárdán születtem és nevelkedtem. Az érettségi vizsgát is a szülővárosomban szereztem a Szent László Egyházi Szakközépiskolában. Főiskolai tanulmányaimat először Nyíregyházán kezdtem, majd ezután a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógiai Karán, Gyógypedagógia Szakon folytattam. Értelmileg Akadályozottak és Tanulásban Akadályozottak Szakirányon szereztem diplomát. Számomra a gyerekekkel való foglalkozás több mint hivatás. Hét évet dolgoztam Hódmezővásárhelyen egy speciális intézményben, a Csodaház Foglalkoztató Napközi és Fejlesztő Iskolában.Súlyosan, halmozottan sérült gyerekekkel foglalkoztam, segítettem őket mindennapi életükben. Magyarországról két éve költöztem Kolozsvárra. Munkámban lelkiismeretes, rugalmas, becsületes, rend és tisztaság szerető, toleráns személynek vallom magam. Nyitott vagyok új ismeretek szerzésére, amennyiben pozitív irányban támogatom az intézményt, ahol dolgozhatok, illetve a gyerekeket, akikkel még színesebbé, gazdagabbá tehetem a mindennapokat. Nagyon örülök, hogy egy ilyen szeretetteljes közösség tagja lehetek, mint a szeretett Mikó Óvodánk.