Tódor Beáta – gyógytornász

Share

Jelenleg mesteris hallgató vagyok a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Gyógytorna szakán.

Egyetemi éveim során számos önkéntes programon vettem részt, köztük több gyerekeknek szervezett rendezvényen. A gyerekprogramokon való részvétel során megtanultam, hogy a gyermeket tanítani, fejleszteni mozgásában és szellemileg egyaránt legkönnyebben és leghatékonyabban játékos formában lehet. A játék lehetővé teszi, hogy a gyermek megismerje saját magát, társait, a világot.

A gyerekekkel való foglalkozásaim során a  sokszínű, játékos mozgásformákat részesítem előnyben, ezáltal a gyermek a számára érdekes és szórakoztató feladatok, akadálypályák végrehajtása során, anélkül, hogy különösebb teher nehezedne rá, tud fejlődni.

Célom a járás illetve tartásbeli hibák kiküszöbölése, az egyensúly, ügyesség, koordináció fejlesztése. Továbbá a  gyerekekkel játékos gyakorlatok által megszerettessem a mozgást, valamint, hogy egyaránt szeressék az egyéni illetve csoportos foglalkozásokat is.