ÉLMÉNYTÁBOR

Share

Szociális kompetenciákat fejlesztő élménytábor

 

 

Célkitűzés

Feladatunknak érezzük, hogy versenyezve a modern találmányokkal színvonalas és érdekes oktató és nevelő programokat kínáljunk a gyerekeknek. Olyanokat, amelyekben hús-vér társaikkal együtt kell részt venniük, játszaniuk.

Fontosnak tartjuk, hogy a tábor minden egyes programja, az ébresztőtől a takarodóig a fergeteges szórakozás mellett új ismereteket kínáljon a résztvevők számára. Célunk, hogy a lehető legtöbb tulajdonságukban fejleszteni tudjuk a gyerekeket.

Leghatékonyabbnak a saját tapasztalat útján szerzett tudást tartjuk. Hiszen sokkal mélyebben és tartósabban marad meg a tapasztalt tudás, mint az, amit csak látunk vagy hallunk. Éppen ezért tábori programjaink során is igyekszünk olyan tanulási szituációkat teremteni, ahol a résztvevő sajátélményű tudást kaphat. Gyakran olyan körülmények között, amivel a gyerekek nagy többsége sem otthon, sem az iskolában, sem pedig a számítógép nyújtotta hálózat világában nem találkozhat. Törekedve arra, hogy a komfortzónából a tanulási zónába mozdítsuk őket.

A tábor típusa: bentlakásos sátortábor

Helyszín: Wooden House, Torockó

Szállás: A Wooden House zárt, biztonságos udvara kiválóan megfelel sátorozásra, ami nagy élmény a gyerekek számára. Esős idő esetén a sátrakat ellenőrizzük, és a beázott sátrak lakóit faházakban szállásoljuk el, míg sátra ismét lakhatóvá válik. A gyerekek biztonsága érdekében a tábor szervezői a gyerekek sátrai közt, saját sátorban töltik az éjszakát.

Időpont: 2023. július 2-7. (Vasárnap délutántól péntek estig)

Érkezés: a táborkezdés napján 15-17 óra között. Érzékeny búcsú a táborzárás napján 17-től kb. 19 óráig. Annak érdekében, hogy gyermeke már a tábor első, nagyon fontos pillanatain részt vehessen, kérjük időben érkezzenek!

Étkezés: A szálláshely étkezőjében, filegóriában. Reggeli, ebéd, vacsora és délutáni uzsonna. Egész nap hűsítő tea és víz fogyasztható.

A tábor első étkezése vasárnap este vacsora, utolsó étkezése pénteken ebéd.

A táborban mindenki számára megfelelő mennyiségű élelmet biztosítunk, amennyiben ezt mégis szeretnék kipótolni egy kis édességgel, sós rágcsálnivalóval, gyümölccsel, akkor ezt érkezéskor adják át a táborvezetőknek, hogy megfelelően tárolni tudják.

Egészségvédelem: Célunk, hogy gondoskodni tudjunk minden táborlakó biztonságos táboroztatásáról. Éppen ezért a tábor területén állandó jelleggel egészségügyi nővér tartózkodik. Ha bármilyen egészségügyi probléma van, vagy a gyermek beteg, akkor ezt mindenképpen már a bejelentkezésnél jelezni kell felénk, hogy egyeztetni tudjunk a részletekről. Ha rendszeresen orvosságot szed, akkor ezt érkezéskor jelezzék a táborvezetőknek, hogy gondoskodni tudjunk annak biztonságos tárolásáról.

Fertőző betegségben szenvedő jelentkezőket nem áll módunkba fogadni!

Tisztálkodás: zuhanyzási lehetőség, a szállás zuhanyzóiban.

Hozni kell:

sátrat és felszerelést (matrac, hálózsák, kispárna, stb.) A sátor megválasztásakor fontos figyelni arra, hogy vízálló legyen . Ha régebbi használt sátorral érkeznek, akkor javasoljuk, hogy még otthon ellenőrizzék le, hogy felállítható-e, megvan-e minden alkatrésze és zárhatók-e a nyílászárói (bejárat, szellőztető nyílások, ablakok). Érdemes azt is leellenőrizni, hogy a lakótársakkal és a csomagokkal együtt elférnek-e a gyerekek a sátorban, szem előtt tartva azt a tényt, hogy a sátrat szinte csak éjjeli alvásra fogják használni.
Szükség esetén a sátor felállításához segítséget tudunk biztosítani a helyszínen. A hatékony helygazdálkodást szem előtt tartva javasoljuk azt, hogy a sátor mérete összhangban legyen a benne lakó gyerekek számával.

A sátortársak megválasztását, még a tábor megkezdése előtt a sátor tulajdonosa határozhatja meg (szülői beleegyezéssel). A tábor szervezői ebbe nem szólnak bele. 

hálózsákot, esetleg kispárnát

orvosi igazolást, hogy a gyermek nem szenved fertőző betegségben

tisztálkodási és higiéniai eszközöket (fogkefe, fogkrém, szappan, tusfürdő, törölköző…)

szúnyog és kullancsriasztó sprayt

– napkrémet

– saját bögrét

– lehetőség szerint házi gyümölcsöt, lekvárt és más rágcsálnivalót, édességet lehet hozni. Ezeket összegyűjtjük és közös étkezésként kínáljuk a gyerekeknek.


Igyekszünk a tábort a lehető legbiztonságosabban és legmegfelelőbben kiépíteni. Így a táborlakóknak lehetőségük van magukkal hozni kedvenc eszközeiket, tárgyaikat, játékaikat pl. mobiltelefon, zenelejátszó, fényképezőgép, gitár, labda, stb. A kötelező programok alatt ezek használatára nincs lehetőség.  Érkezéskor a gyermeknek jeleznie kell a táborvezetőnek, hogy mit hozott. Minden eszközt, kelléket, játékot csak és kizárólag saját felelősségre lehet elhozni! A tábor szervezői legjobb szándékuk ellenére sem tudják garantálni az eszközök sértetlenségét. Az esetleges meghibásodásokért, vagy más problémáért semmilyen felelősséget nem vállalunk!

A tábori életet fényképekkel és videófelvételekkel örökítjük meg, melyet a tábor szervezői az Élménytábor hivatalos közösségi oldalán oszthatnak meg, illetve felhasználhatják ezeket a tábor népszerűsítése, illetve pályázatírás céljából.

 

Javasolt ruházat: az időjárás viszontagságaira felkészülve egész hétre elegendő, hideg és meleg ruházatra egyaránt szükség lehet! Javasoljuk, hogy több lábbeli is legyen a csomagban, lehetőleg csak olyan, amit már többször viseltek és biztosan nem sérti a lábat. Legyen köztük nyitott (papucs, szandál) és zárt (sportcipő, nyári bakancs) is. Mindenképpen szükséges minden napra tiszta fehérnemű és rövid ujjú póló is, illetve valamilyen fejfedő. Jó idő esetén vizes játékokat szervezünk, így jó, ha a csomagban van fürdőruha.

 

Javasolt életkor: 6-12 év közötti gyerekek.

Jelentkezés: Online kérdőív kitöltésével: https://goo.gl/CW8nCM

A táborral kapcsolatosan felmerült kérdésekre e-mailben, gyorffyorsolya1@gmail.com, vagy a következő telefonszámon kapatnak választ: 0743959124, (Győrffy Orsolya)

Jelentkezési határidő: 2023. június 14.

Költségek: a tábor díja 1400 ron, tartalmazza a szállást (5 éjszaka), étkezést, használt kellékeket. 

  • testvérek esetében 100 lej kedvezményt biztosítunk a második (és ezen felüli) gyerekek tábordíjából.

A helyek száma korlátozott!!

AZ ELŐZETES BEJELENTKEZÉS KÖTELEZŐ! A bejelentetlenül érkezőket nem tudjuk fogadni! 

 

Szervezett szabadidőprogramok: kézműves tevékenységek, labdajátékok, ügyességi és logikai és szerencsén alapuló játékok, esti nagyjátékok (egész tábort egyszerre megmozgató vetélkedők), tánc, pancsolás (jó idő esetén), stb.

A 2023-as tábor témája: Az erdő legendái (Sárkányok, tündérek, óriások és manók birodalma)

Táboraink programjait egy téma köré szervezzük, mely keretet ad a játékoknak, tevékenységeknek, élvezetesebbé, izgalmasabbá téve azokat.

Élménypedagógiai foglalkozások: A gyerekeket korosztály szerint osztjuk csoportokra, ahol csapatépítő, személyiségfejlesztő, önbizalom-erősítő jelleggel tartunk foglalkozásokat az élménypedagógia alapjaira építve.

 

A tábori élet keretében a résztvevőket 12-16 fős csapatokra osztjuk. Elősegítve az ismerkedést, a csapatokat igyekszünk vegyes korosztályból összeállítani, törekedve arra, hogy az esetleges meglévő kapcsolatokon kívül újabb, akár életre szóló barátságok alakulhassanak ki.

A csoportok a táborban közösen vesznek részt a nagy programokban, valamint közösen étkeznek.
Minden csoportot egy szakképzett felnőtt vezet. Az ő feladata, hogy minden tekintetben törődjön a csoportjába tartozó résztvevőkkel, vagyis, hogy: megismertesse velük a tábor helyszínét, megoldja a csoport és az egyén problémáit, összetartsa a csoportot, felügyeljen arra, hogy a résztvevők a higiéniai és biztonsági követelményeknek megfelelően táborozzanak.

 

A tábor szervezői: Szakképzett és táboroztatásban tapasztalt pedagógusok, önkéntes egyetemisták, tettre kész volt táborlakók.

 

Kapcsolattartás a táborlakókkal:

A tábor helyszínén korlátozott a mobiltelefon szolgáltatás, javasoljuk, hogy elsősorban sürgős esetben a táborvezetőkkel vegyék fel a kapcsolatot, mivel a gyereknél nem lesz telefon. A napnak lesz olyan időszaka, amikor a gyerekek szabadon haza telefonálhatnak. Ez szintén pedagógiai meggondolásból nem az esti időpontokra tevődik, hanem olyan időszakra, amikor két program között szabad idő van.

Házirend

A táborok szervezése során törekszünk arra, hogy a résztvevők minden elvárása teljesülhessen. Igyekszünk tartalmas és hasznos szabadidő programokat szervezni, minőségi képzéseket nyújtani, tápláló és finom ételeket biztosítani és megfelelő elhelyezkedési körülményeket teremteni a gondtalan és vidám táborozáshoz. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy a résztvevők minél szabadabban táborozhassanak nálunk. Azonban a biztonságos táborozás megköveteli, hogy a résztvevők betartsák a következő alapvető szabályokat.

A házirend a tábor ideje alatt minden résztvevőre vonatkozik, és érvényes a tábor szervezői által szervezett, táboron kívül megrendezett programok külső helyszínein is (pl. faluismereti játék, fakultatív nap, kirándulás).

 

 

H Á Z I R E N D

  1. A tábort csak a táborvezető engedélyével lehet elhagyni!
  2. A táborlakóknak TILOS a dohányzás, nem fogyaszthatnak alkoholos italt és kábítószert!
  3. TILOS a verekedés és bármilyen más módon egymás testi épségének veszélyeztetése!
  4. Szigorúan TILOS más személyes tárgyainak eltulajdonítása!
  5. Az esetlegesen okozott károkat meg kell téríteni!
  6. Tilos másokról videó, kép vagy hangfelvételt készíteni a beleegyezése nélkül!
  7. Be kell tartani a táborszervezők szóbeli utasításait!
  8. A házirend megsértéséért a tábor vezetője, akár haza is küldheti a résztvevőt.
  9. A hazaküldött résztvevőknek nem jár semmilyen nemű költség-visszatérítés.