Egységben az erő – csapatépítés

Share

A nyár végéhez és az új tanév kezdetéhez közeledve csapatunk ellátogatott a Kolozsvártól nem messze elhelyezkedő Csucsára, közösségformálás, csapatépítés céljából. Ottlétünk alatt izgalmas, szórakoztató és olykor nagyon mélyreható játékokban vehettünk részt, amelyeken keresztül egy lépéssel ismét közelebb kerültünk egymáshoz. Pihentető, értékes időt töltöttünk együtt! Az itt kapott lendülettel, vidáman, feltöltődve várjuk az új tanévet!

Tanévzáró Torockón

Share

Különleges izgalommal teltek a tanév utolsó napjai, hiszen nagy lelkesedéssel készültünk a torockói tanévzáróra, amely idén is egy egész hétvégét ölelt magába. Június 16-18. között Torockó hangulatos házait és a már-már mesébe illő környezetét megtöltöttük nevetéssel, jókedvvel, tartalmas beszélgetésekkel, énekszóval. Szombat délelőtt minden szülő, óvónéni és dadusnéni meghatódva, mosolyogva figyelte a három csoport tanévzárós ünnepségét, […]

Búcsú az óvodától

Share

Ünnepélyes és családias hangulatban telt az idei ballagás óvodánk udvarán! A ballagók névre szóló tarisznyával indultak az óvodánk legfelső szintjéről, s minden teremnél ismerős, kedves arcok várták őket, hogy útravalóul egy-egy emléktárggyal gazdagítsák a tarisznyát. Büszkén mutatjuk be ballagó nagy óvodásainkat, akik ősztől az iskola kapuja fele indulnak reggelente. A továbbiakban beszéljenek a képek és […]

Pizsamaparty

Share

A ballagó és a búcsúztató óvodásaink nagy örömmel és izgalommal fogadták a hírt, hogy pizsamapartyt szervezünk számukra. Szerettünk volna ugyanis egy olyan közösségi élményt adni a ballagó ovisoknak, amelyre majd mosolyogva emlékeznek vissza az iskola padjai mögül! Természetesen a gyerekek azonnal tervezgetésbe kezdtek, így már jóval a pizsamaparty előtt tudták, hogy ki, ki mellett fog […]

Mikó óvodás voltam!

Share

A tanév végéhez közeledve könnyed, játékos délutánra hívtuk meg a volt Mikó óvodás gyerekeket és családjaikat. Örömmel láttuk, hogy a gyerekeknek most is felcsillan a szeme, ha az óvodai élményekre gondolnak, így szívesen, kíváncsian tértek vissza, hogy találkozzanak egymással, velünk és egy kicsit feltérképezzék, hogy vajon milyen újdonságokkal bővült az óvoda játéktára. A gyerekek hamar […]

Anyák-apák napi piknik

Share

Új hagyomány körvonalazódik óvodánkban, hiszen már második alkalommal szerveztük meg az anyák és apák napi piknikünket. Ezúttal is a kisbácsi erdőben tettünk meg egy könnyed sétát, amely kitűnő alkalom volt arra, hogy megfigyeljük a természet kincseit, beszélgessünk, feltöltődjünk. Sétánk végén egy tisztáson pihentünk meg, ahol először mindenki elfogyasztotta az otthonról hozott uzsonnáját, majd kezdetét vette […]

Farsangi mulatság

Share

Lelkesen, izgatottan készültünk idén is a farsangi mulatságra. Hétmérföldes csizmáinkat felvéve egészen Vistáig mentünk, ahol a közösségi házban elfért óvodánk apraja-nagyja. Egy egész napos mulatságot tartottunk, amelyben számos program kapott helyet. Az ügyességi játékok mellett beszélgethettünk egy jósnővel, aki feltárta előttünk a csodaszép jövőt, viccautomata sarkunkban jókat nevethettünk együtt, kvíz játékunkban pedig szórakoztatóbbnál-szórakoztatóbb dolgokra derült […]

Sítábor

Share

Lendületesen indult az új év, az egyik kedvenc téli sportunk gyakorlásával Borszéken. A már hagyománynak számító, egy hetes sítáborra 21 család jelentkezett és közel 3 tucat gyerek vett részt az oktatáson, mely az eddigi évek tükrében rekordszámnak számít. A hét során tapasztalt és kezdő gyerekek illetve felnőttek siklottak nap, mint nap a pályán, kitartóan, a […]

Karácsonyi kirándulás

Share

Mivel a világunk még mindig kicsit a feje tetején áll a vírus miatt és a tavalyi karácsonyi kirándulás maradandó élmény volt kicsiknek és nagyoknak egyaránt úgy gondoltuk, hogy idén is biztonságosabb lehet az, ha ellátogatunk a Sárkányok kertjébe, megismertetjük az új jövevényekkel és szüleikkel ezt a varázslatos helyet. Délelőtt gyülekeztünk a híres ösvény előtti parkolóban, […]

Adventi készülődés

Share

Hagyománynak számít óvodánkban, hogy az ünnepi időszakra közös adventi koszorú készítéssel hangolódunk. Ezt idén a védőoltással rendelkező szülők számára személyes jelenléttel tudtuk megszervezni, de online platformon is be lehetett kapcsolódni. A karácsonyi illat, az ünnepi dallamok, a termekben megjelenő díszítés mind hozzájárult ahhoz, hogy egy igazán meghitt délutánt töltsünk együtt. Öröm volt látni, ahogyan kicsik […]

Termésünnep

Share

A termésünnep megszervezése már hagyománynak számít óvodánkban. Idén a helyszínt a csendes, rendezett kalotaszegi falucska, Inaktelke, a frissen felújított tájház és közösségi ház udvara adta. A termésünnep célja, hogy a gyerekeknek és nekünk felnőtteknek is olyan közösségi élményben legyen részünk, melyből sokáig táplálkozhatunk. Az együtt töltött időt igyekeztünk minél tartalmasabban kiélvezni. Délelőtt az udvar lassan […]

Léta vára

Share

A természetben eltöltött idő nem csak a testünkre, de a pszichés állapotunkra is jótékony hatással van. Ebből kiindulva rendszeresen szervezünk olyan kirándulásokat, ahol a szülőkkel, gyerekekkel együtt minőségi időt tölthetünk a szabadban. Szeptemberben a létai várhoz tettünk meg egy könnyed túrát. A kirándulások nem csak a szabadban töltött idő miatt értékesek, hanem azért is mert […]