Az elmúlt héten a távoli Ázsia különböző országaiban kalandoztunk. Hétfőn bejártuk a kontinens tájait. Beszélgettünk az állatvilágáról és tanultunk egy tevés verset is. A vers mellett naplementében sétálgató tevét is ragasztottunk különböző színű papír darabkákból.

Kedden Japánban álltunk meg, ahol megtudtuk hogyan köszönnek és hogyan köszönnek el az eberek egymástól, „Konnicshiwa”, „Sayonara”. Valamint azt is megtudtunk, hogy köszönéskor meghajolnak egymásnak, tiszteletük jeléül. Japánban szó volt a rizs földekről és a sushiról. A gyerekek kipróbálhatták a japánok által használt pálcikákat, úgyhogy anyagból készült sushikat tettek egyik tányérról a másikban.

Szerdán Kína területét fedeztük fel. A napot egy kínai népmesével kezdtünk „Aki elhodrja a hegyet”. Körbejártuk a Kínai nagy falat, a gyerekek fakockákból el is készítették a saját nagy falukat. Ámultan hallgatták, hogy egyes hiedelmek szerint a Kínai nagy fal az Ürből is látszik és réges rég Kína megvédése érdekében építették az ott élő emberek. Szó esett a jellegzetes legyezőről is, melyet a gyerekek kiegészítettek azokkal az információkkal, melyeket már tudtak róla. A nyári hőségben éppen kapóra jött a színes legyező, így gyerekek örömmel elkészítették a saját legyezőiket.

Csütörtökön India földjére érkeztünk. India egyik jelképéről, a páváról beszélgettünk. Elhangzott, hogy mivel táplálkozik és mire használja a színes tollait. A gyerek maguk festhették meg a pompásabbnál pompásabb színes páva tollakat.

A hetet egy izgalmas akadálypályával zártuk. Az első megállónál a gyerekek kézügyességét és türelmét tettük próbára: kínai pálcikával pakoltak át sushikat egyik tányérból a másikba. A második megállónál a gyerekek egyensúlya volt megmérettetve: karikából karikába egy lábon kellett átszökdeli, ezután egy kötélen kellett egyensúlyozni. A harmadik megálló a gyerekek erejét, probléma megoldási képességét és szem-kéz koordinációját mérte fel: kötélre másztak, ezután egy alagúton kellett átjussanak melynek végén egy célba dobó játék várta őket. Az utolsó megálló volt a legnehezebb, amely újból megmérettette a gyerekek szem-kéz koordinációját és figyelmét: színes karikákat kellet rádobjanak különböző távolságban elhelyezkedő oszlopokra. Tovább menve bójákat kellett kikerülniük, úgy hogy egy kis labdát a kezükkel irányítottak. Az utolsó próbatétel egy célba dobó játék volt, ahol a gyerekek egy labdát kellett átdobjanak egy magasan lévő nagy karikán. A gyerekek lelkesen mentek végig és oldották meg az akadályokat, szurkoltak és biztatták egymást.