Az első, meleg napsugarak megérkezése egyet jelent számunkra a tavaszi kirándulás megszervezésével, amelynek idén a Kapusi-szoros volt a célpontja!
Április 13-án reggel találkoztunk Kiskapuson a családokkal, ahonnan könnyed gyalogos túrára indultunk. Egy ilyen alkalom nagyon jó lehetőség a kötetlenebb beszélgetésekre, de természetesen a játékra is. Így már az első lépéseknél felfedezésre hívtuk a gyerekeket és családokat!
Mesebeli helyszínre vitt az utunk, ahol uzsonnáztunk, majd élveztük a víz hullámait, a kavicsok csobbanását, a fák árnyékát, egymás társaságát!
Egy erdei sétának rengeteg fejlesztő hatása van. Észrevétlenül, minden kütyütől, zajtól, mesterséges körülménytől mentesen megy végbe a gyerekek fejlődése. Fejlődik a gyerekek koncentrációja, a szenzomotoros képességük, fejleszti a téri tájékozódást, a testtudatot, jó hatással van az általános erőnlétre, támogatja a logikai fejlődést. De a természet teret ad a kreativitásnak is, kitartásra és empátiára nevel.
Így mindenkit arra buzdítunk, hogy vegyétek elő a túrabakancsot, legyen a kulacsban víz és egy kis uzsonna sem árt, és indulajtok el felfedezni a természetbe! Nem fogjátok megbánni, hiszen arról itt még nem is esett szó, hogy milyen jó szórakozás és kikapcsolódás egy ilyen túra! De erről talán beszéljenek a képeink: