A torockói tanévzárót követően sem áll meg óvodánkban az élet, hiszen július 1 és augusztus 23 között szervezzük meg nyári táborainkat, amelyekre szeretettel várjuk a 3-7 éves gyerekeket! Idén nyáron a gyerekek minden héten egy-egy tudományágba kaptak betekintést. így kíváncsi és lelkes archeológusok, matematikusok, botanikusok, biológusok, ökológusok, zoológusok és csillagászok lepték el az óvoda udvarát, […]
Nyári, táboros hetek!
A tanévzáró után óvodánkban hivatalosan is elkezdődtek a nyári, táboros hetek. Ezeket a heteket egy-egy mese határozta meg, így történt, hogy a nyár folyamán megismerkedhettünk Zogal, a sárkánnyal, a Graffalóval, vagy éppen a Boszorkánnyal és még sok más mesebeli lénnyel. Napjainkat az egyre csak zöldülő, napsugárban úszó udvarunkon töltöttük. A gyerekek ösztönös kíváncsiságát kihasználva merítkeztünk […]
Ausztrália
Ezen a héten Ausztráliába kalandoztunk. Felfedeztük izgalmas tájait és állatvilágát. Lesetár Dávid Egy ausztrál állatmese című történetén keresztül ismerkedtünk meg a kenguruval, koalával, mindenki kedvencével a kacsacsőrű emlőssel, a dingóval és a galléros gyíkkal. A kengururól egy verset is tanultunk: Szuhanics Albert: Kengurudal Volt egyszer egy kenguru, Sosem volt ő szomorú. Tele volt az erszénye, […]
Afrikai utazások
Ezen a héten Afrika különböző részeire utaztunk. Ismeretterjesztő filmet néztünk Afrikáról és érdekességeiről. Láttuk, hogy van sivatag, esőerdő és szavanna is. Beszélgettünk a különböző éghajlatokról és megtudtuk, hogy míg nálunk négy évszak van, ott csak kettő. Egy esős, nedves és egy nagyon meleg, száraz. Az afrikai emberek életébe is betekintettünk kicsit, egy kisfiú segítségével, aki […]
Már ismerjük Dél-Amerikát is!
Ezen héten Dél-Amerika tájain barangoltunk. Túrázni indultunk az esőerdőkben, izgalmas felfedezéseket tettünk a víz körforgásáról egy önkéntes szobanövény segítségével, elképzeltük, hogy milyen lehet a párás levegőben a hatalmas levelek között bolyongani és színes, érdekes állatokat lencsevégre kapni. Kézlenyomatainkból saját színes papagájokat készítettünk, megkerestük Brazíliát a térképen és a földgömbön és imitáltuk az eső hangjait, eljártuk […]
Különleges állatok a vakációs táborokban
Az elmúlt vakációs tábori héten a gyerekek ismerkedtek pár különleges állattal. Különlegességük nem másban, mint védekezési szokásaikban valamint támadási készségeikben rejlik. Így került nagyító alá ezen a hete az álcázás és színváltoztatás nagy és híres mestere a kaméleon, majd a bűzbombákat eregető bűzös borz. Rögtön utánuk tolakodott a tarajos sül is, aki tüskéket lövell ki […]
Vakációs tematikus hetek
Elérkezett a július és vele együtt elkezdődtek a vakációs tematikus hetek. Kezdtük is hát a legelején, újabban sokunknak kedvenceivel, a dinoszauruszokkal. Beszélgettünk a paleontológusokról is, hogy mit jelent ez a szó és mivel is foglalkoznak. Egy ládikóban pedig sok érdekes kincs is várta a bátor kalandorokat. Voltak ott szerszámok, olyanokkal, amikkel egy paleontológus dolgozik, de megbújt ott […]
Az utolsó táboros hetünk
A táboros hetek világ körüli utazásai a héten különlegesen és sok érdekességgel értek véget. Már a múlt héten hazánktól egyre keletebbre utaztunk, Ausztrália jellegzetes és jelképes jegyeivel ismerkedvén. „Helikopter bevetéssel” közelítettük Ausztrália partjait, ami mindenkinek nagyon tetszett. Az erszényesekről olvasott sok érdekesség volt az érdeklődés középpontjában. De ugyanakkor a Kolozsvári magyar napos programok alatt is […]
Vakációs pillanatokban utazni a legjobb!
Táboros heteink vidámsággal, felfedezéssel és játszással telnek. Minden hét első napja igzalommal indul, várjuk kik azok a gyerekek, akikkel bővül a kis csapatunk. Minden héten máshova utaztunk, új világot ismertünk meg. Már bejártuk Európát, Afrikát, és a földkerekségünk északi felével is foglalkoztunk. Térképeket figyelünk meg, sokat beszélgetünk a különböző földrészek állatvilágáról is. Az utazgatásokon kívül […]
Közös pizsomaparty
Sokszor emlegették a gyerekek, hogy milyen lenne igazából az óvodában aludni. Minden nap van ugyebár déli alvás, pihenő, de az csak pár óra. A vakació első hetében sor került a várva várt ,,pizsomapartyra”. Leírhatatlan volt a csapatban való együttműködés, az egymáshoz és egymásra való hangolódás, amit az óvodában való éjszakázás csodája ragyogott be. Meseszerű volt. […]